Hány híres fiad és nagyzoló,
sok hűtlen; elrohant,
elhagyott, tépázott hazám.
S a távol bármily csillogó,
hitem ma sem roppant –
példás szerető vagy, úgy ám.

Tested, mit vad kényszer gyalázott,
példátlan mit megélt
Európa szeme előtt. –
Épülésed elodázott,
bár sérelmed nem vélt –
célzottan okolt, ki ártott.

Ha kakas szólt, s dörmögött medve;
a hatalom kedve,
mint vajat hasított, taglalt –
így ki elhagyott, ki szabdalt.
Ó, fényes múlt – akár
csak én – ébreszd csonkult hazám!
 

Mint gyermek nyitott tenyerén
színes üveggolyó:
csillogj hű hússzívem mélyén
fakadt Élő Hit!
Fényed törje meg, mi rontó
s hamis: s mártózz meg ott,
Lélek kardja szült végtelen
s időtlen Igazság!

 

Kevés még akkor szép arcán a ránc,
mint lágy kenyéren dolgos pék csíkja –
könnyed a nap, a lét, akár a tánc,
s az „ordító élet” futó kínja.

Most röpke pillanat, mi kényszerít,
s e kényszer öröm, messzi múltba hág. –
Olt-part: vágtat ló, sörényt ráz, nyerít,
derékig ér hanga, sóhajt a vágy…

Tarackos fű, az illat, a homály,
mely finom páraként lebeg, reszket –
mind közeli, rokon – úgymint a táj…

Számtalan futó év, ám mindig fáj,
ha bús, sóvárgó lelkem arra száll,
hol fejsze csap, és sikít a korong…

Majd pőre platánok törnek az égre,
magvas tüskegolyót himbál a szél. –
Egy feszült test zihálása a mélyre,
        a végre figyelmeztet…

A nővér mosolya most simogató,
reményt ébreszt kedv-elhalt szív mélyén, -
mint nyűgös gyermeket bűvös altató;
        enyhítőn szenderegtet…

Múlj hát aggódás, terhes gondolat,
sóhajthassak szabadultan, mélyen!
Hihessem, mit bensőm, elmém hátrahagy;
        semmiképp el nem vesztett!

Napfény-csillám a színesült fákon,
a rőt levelek pompát idéznek, -
ám bárhogy tobzódnak színükön s fonákon,
        utolszor emlékeznek…
 

Ugyanott és masszívan állnak
a parti fák, lombjuk sem lebben –
mintha örök lenne a strázsa,
karjuk csendet sző, és vigyázza…
 
…s az öt csöppséget óvó tojót,
néhány hangtalan sikló gácsért –
meg egy túlnan berekegő békát,
és a versengő madár trillát. –
 
Tó tükrén pang nyálkás ázalék,
ám csak itt-ott teljes a homály;
villan a vízben lombok árnya,
tetőt húzva a vízi világra…
 
…mit nap, mint nap palástol az est,
majd a gyöngyöző homlokú éj –
mikor épp, hogy neszez a sötét;
kínálva bársonyos kellemét.
 
Hajnaltájt fény űzi a csendet,
s bár még párát lehel a felszín; -
kel, árad sűrű felől a hang,
s szépül szememben egy kis varangy…

Megjelent legújabb verses kötetem Aszúszemek címmel.

Az új könyv ingyenesen letölthető blogomból.

Véleményüket, valamint a kötet nyomdai kiadásához támogatók jelentkezését az alábbi e-mail címre várom: lazarfalvi.antal@freemail.hu

Kellemes olvasást kívánok!