Kevés még akkor szép arcán a ránc,
mint lágy kenyéren dolgos pék csíkja –
könnyed a nap, a lét, akár a tánc,
s az „ordító élet” futó kínja.
Most röpke pillanat, mi kényszerít,
s e kényszer öröm, messzi múltba hág. –
Olt-part: vágtat ló, sörényt ráz, nyerít,
derékig ér hanga, sóhajt a vágy…
Tarackos fű, az illat, a homály,
mely finom páraként lebeg, reszket –
mind közeli, rokon – úgymint a táj…
Számtalan futó év, ám mindig fáj,
ha bús, sóvárgó lelkem arra száll,
hol fejsze csap, és sikít a korong…
2011.06.06. 20:04
Szólj hozzá!
Címkék: vers távoli aszúszemek
A bejegyzés trackback címe:
https://lazarfalvigyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr342962599
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.